Prológus

If i'm lying here, will you take me home? Could you take a care of a broken soul? Will you hold me now? Will you take me home? 

Összerázkódtam, ahogy meghallottam, hogy milyen erővel vágja be maga mögött a bejárati ajtót.
Biztos megint ivott. Miért is lenne ez másképp?
-Emily, drágám, megjöttem! - ha nem lennék száz százalékban biztos abban, hogy elég egyetlen rossz szó vagy mozdulat és megint bántani fog, talán képes lennék kinyögni valamit.
De nem teszem. Félek.
Lépések hangja a hátam mögül. Védtelen vagyok.
-Hát itt vagy. Miért bujkálsz, mondd csak! - kezeit derekam köré fonja, arcát belefúrja nyakamba.
A hideg rázott minden egyes mozdulatától.
Muszáj lesz kinyögnöd valamit, különben elég rosszul fog végződni a délután.
-Én.. én nem.. nem is.. - aztán a torkomon akadt a szó. Minek magyarázkodjak neki? Hisz minden egyes szó reménytelen. Nagyon jól tudja, hogy nem merek ellenszegülni neki.
Kifújom az összes levegőt, ami a tüdőmet nyomta, majd szembe fordulok vele.
Meleg levegőt fúj az arcomra. Lehelete cigaretta és ital bűzét tartalmazza, engem pedig a hányinger kerülget, de igyekszem nem elhányni magam.
Szemei végig pásztázzák az egész testemet, majd végül megállapodnak az ajkaimnál. Szája közeledni kezd az enyémhez, de elfordítom a fejem, így ajkai az arcbőröm simítják.
Elhúzza a fejét, tekintete elsötétül.
-Mi az? Már meg sem csókolhatom a feleségemet?
Azonnal bocsánatkérő pillantásokat küldök felé, kezemmel pedig megpróbálok végig simítani az arcán, ám ő lelöki magáról.
Beharapom az egész alsó ajkam.
-Tudod, csináltam neked spagettit. Azt szereted.
Arckifejezése enyhülni látszik.
-Rendben. Akkor most eszek. Kérlek, tarts velem. - egy ártalmatlannak tűnő mosolyt küld felém, mire bólintok.
Nem voltam éhes, így kénytelen voltam megvárni, hogy befejezze.
Megtörölte a száját, és a borospoharáért nyúlt. Lehúzta azt a keveset, ami még az alján maradt, majd biccentett.
-Töltsd újra.
Összeszorítottam a fogsorom.
-Drágám, nem gondolod, hogy mára már eleget ittál?
Összeszorítja az öklét, majd egy hatalmasat üt az asztalra.
Összerezzentem.
-Leszarom, hogy mit gondolsz! Töltsd teli a poharat, és ha még egyszer ellen mersz szegülni, biztos lehetsz abban, hogy nagyon meg foglak verni!
Gondolkodni kezdtem.
Nem teheti ezt velem a végtelenségig. Szabad ember vagyok, és nem ő dönt a sorsomról!
Megráztam a fejem.
Ekkor hirtelen felugrott, majd az asztalt felborítva közeledett felém.
A szívem oly' hevesen vert, hogy majd' kiugrott a mellhasamból.
Mielőtt bármit a kezem ügyébe vehettem volna, hogy védekezzek, kezei már a torkomra is fonódtak és fojtogatni kezdett.
A szoba pár másodpercen belül forogni kezdett velem, így hamar kicsúszott a lába alól a talaj és összeestem.
Mellhasamba éles fájdalom nyílalt, szemeim majd kiestek a helyükről.
Végig az arcát néztem. Azon gondolkoztam, vajon képes lenne megölni?
-Miért teszed ezt velem? - zokogott. -Tudod, hogy szeretlek!
Kezeimmel matatni kezdtem az asztalból maradt dolgok között, mire megragadtam egy élesnek tűnő tárgyat és azonnal az oldalába vágtam.
Felordított, és engem elengedve zuhant az oldalára.
Levegőért ziháltam.
Ahogy összegyűlt annyi erőm, rögtön fölálltam és menekülni kezdtem.
Egyenesen ahhoz a szekrényhez rohantam, amelyben a pénzét tartja. Szélesre tártam az ajtaját, majd megmarkoltam a dobozkát és belegyűrtem a legközelebbi táskába. Gyorsan dobáltam bele egy-két ruhát is, ami a kezem ügyébe került, majd hátamra dobva a táskát, elkezdtem a bejárati ajtóhoz futni.
Hihetetlen sebességgel téptem fel azt, majd futni kezdtem.
Nem tudtam, hogy hová tartok, de egy biztos volt: minél messzebb tőle.